Elcserélt életek

Rájöttem, hogy annyira nagyon kurvára tanulnom kéne, hogy teljesen képtelen is vagyok rá, úgyhogy inkább írok ide, ami már szánalmas azért. Nincs is sok gondolatom a filmmel kapcsolatban, csak az, hogy aki teheti, kerülje el. NagyAjak-Jolie mindösszesen 19szer fakad sírva, mind a 19szer rendkívül hitelesen, és tök ugyanúgy. 140 perc tömény szájbarágás, színészetnek nyoma sincs, ahogy eredetiségnek sem. Minden gyönyörű fekete-fehér, a korrupció az bizony itt korrupció, a gonosz zsaru az bizony gonosz, az feketén az, velejéig, tök mind1 miért, de keresztbe tesz a vele ellentétben viszont hófehér hősnőnek. Indokolatlanul, De ha ez nem is elég, mellé még buta is. Nagyon. De Jolie kűzd, kűzd a gyerekért, kűzd a karhatalommal, kűzd saját tehetségtelenségével, és a forgatókönyv gagyiságával. A sminkje olyan erős (hálistennek), hogy nem látni az arcát, így esélye sincs arra, hogy megmutassa mit nem tud. És emellé még ugye, 20-as évek amerika, tehát nagy, hosszú meleg kabátok, így még csak azt sem lehet mondani, hogy mindegy, mert legalább jó a segge. Az atmoszféra, a korhangulat remek, főleg haarra vagyunk kíváncsiak, más filmekben hogy néz ez ki, valahogy életszaga nagyon nincs a dolognak. ÉS jön a csúcspont, dobpergés, az imádott, az egyetlen, a mindig megújulni képes: John Malkovich. Én nem kétlem, hogy ő tehetséges, hogy jó színész, csak szerintem kurva lusta. Valamikor kitalált magának egy hangfekvést, egy mimikát, egy karaktert, és úgy megszerette, hogy többet el sem engedi. Clint Eastwoodról, aki felelősséget vállalt ezért, csak annyit, hogy ő már nem piszkos harry, ő már vagina harry. Egy hatalmas pussy. Talán legközelebb.

Aki megmondja, hogy melyik mai színészre hasonlít a jó öreg fogyatékos/csak tetteti Vespasianus, az kap egy puszit.

száz filmspoiler öt perc alatt

Az ötödik pecsét

Fábri Zoltán filmje: egyszerűen zseniális. Már az első 3 percben éreztem, hogy ez éppen az a fajta film, amit én szeretek. Gondolkodtató, méghozzá úgy, hogy mindenki számára tartalmaz olyan elemeket, utalásokat, gondolatokat, amiket kiragadhat belőle, és nagyon sokáig gondolkozhat rajtuk. Hosszas párbeszéd bontakozik ki egy budapesti kocsma 3 vendége és a tulaj között a frissen eladott Bosch képekből szerzett hús legtökéletesebb elkészítési módjáról, de a beszélgetést léptek hangja zavarja meg, mindenki elnémul, vár, valami félelem szerű tükröződik a szemekben, majd amikor elhalkulnak a léptek, folytatják, mintha mi sem történt volna, de érezni, a beszélgetés felszabadultsága, könnyedsége elillant, már sejthető, a látszólagos szabadságot valamilyen "sötét erő" árnyékolja be. Majd megjelenik egy hadirokkant, aki puszta jelenlétével új menetet ad a beszélgetésnek: erkölcsről, hatalomról, morális döntések súlyáról, az Igazság birtoklásáról és annak felelősségéről, bűnösség és ártatlanság kérdéséről esik itt szó, a valós baráti beszélgetések teljes természetességével, friss és egyértelmű kérdésfelvetésekkel, úgy, hogy az ember azt kívánja, maradjon ilyen a film végig, ilyen minimalista, egyszerű beszélgetés a kicsit másképp gondolkodó, de erkölcsi szinten valójában ugyanott elhelyezkedő kisemberek között. Majd légiriadó, nyilasok, a külvilág újra és újra betüremkedik a védett kis kocsmába, hazamennek. Otthon ki-ki saját közegében továbbfűzi a gondolatokat, és az esti beszélgetés legfontosabb kérdésén mereng: vajon az ember képes-e az erkölcs útján maradni akkor, ha tudja, tiszta lelkiismerettel lehetne belőle erkölcstelen is. Másnap a beszélgetés újraindul a kocsmában, de a rágódás tényét csak egyikük valllja be, a többiek talán önmaguk védelméből, a válaszadás nehézségét elhárítva tagadják, hoyg foglalkoztatta őket a kérdés. A beszélgetés azonban nem folyhat a megszokott mederben, újra bejönnek a nyilasok, ám ezúttal el is viszik őket: itt elkezdődik az eddig csak filozófiai szinten megfogalmazott kérdések realizálódása, és lassan mindenki eljuthat az önismeret egy olyan fokára, amit senkinek sem kívánok. A Latinovits által megformált nyilas tiszt kegyetlen pedagógia tesztje, a fűrész soroztban megismert "játékokhoz" hasonlítható, azzal a különbséggel, hogy itt az ember ösztönszerű élniakarását nem fizikai, hanem lelki tűrőképességével és morális erejével teszteli. A két művet összehasonlítva egyértelművé válik: életünkért szinte bármekkora fizikai fájdalmat képesek vagyunk elviselni, azonban az egész életen áttartó lelkiismeretfurdalás és önutálat a legtöbb embernek túl nagy ár. Ezen a ponton bizonyosodik be a nyilas tiszt eszmefuttatása, miszerint nem elég megverni, megfélemlíteni a renegátokat, fölösleges megölni is őket, hanem a félelem mellé el kell taposni az önbecsülés utolsó kis morzsáját is, mert amíg az még meg van, az illető veszélyes lehet. Aki képes a Krisztus-jelképként felfüggesztett megkínzottba még egyet belerúgni, vállalva hogy az ő keze is véressé válik, morális elítélhetőségének teljes tudatában, az már nem jelent fenyegetést, egész hátralévő idejében meghunyászkodó, gondolatmentes életre van kárhoztatva. Emellett a fő gondolatkör mellett még rengeteg téma kerül elő hoszabb rövidebb időre a beszélgetések alatt, melyek némelyikére választ kaphatunk, némelyikre marad saját magunk további válaszkeresése. Ezekután talán fölösleges is leírnom, hogy a forgatókönyvet a színészek kifogástalan, remek játéka teszi teljesen élővé és befogdhatóvá, a rendezés pedig átláthatóvá és értelmezhetővé. Annak ellenére tehát, hogy nagyjából leírtam a történetet, mindenkinek ajánlom a film megnézést, aki az említett kérdéseket teljesebben kifejtve szeretnék hallani.

Valahol Európában

Úgy döntöttem elkezdem feldolgozni a magyar klasszikusokat, íme itt az első áldozat. Radványi 1947-es filmje nagyon szépen beleilleszkedik az akkoriban érthető módon divatnak számító úgynevezett romfilmek sorába, és talán épp emiatt az egyik legnagyobb ívű külföldi karriert bejárt magyar filmről van szó. Állítólag a kép elején látható narráció nélküli montázssor meg miegyebek sokat újítottak a magyar játékfilm addig megszokott technikáin, én ehhez sokat hozzászólni nem tudok, de ha így van, akkor gratulálok. A filmben összeáll egy nagy csapat gyerek, akik a háborúnak köszönhetően életüket teljes kilátástalanságban tengetik, mindenféle támasz és egzisztencia nélkül, csakis saját magukra és a csapatra számíthatva. És mivel a gyerekeknek nem igazán gyereknek való problémáik vannak, sőt tuajdonképpen csak egy problémájuk van, mégpedig az, hogy nincs mit enniük, az "élet országútján" elindulnak, mint a mesében, és azt lopnak, amit tudnak, amíg bele nem botlanak a jószándékú várlakó-remete zongoristába, aki megpróbálja őket visszahozni, ügyesen "politizálva" az élet rendes folyásába, megpróbál nekik valódi egzisztenciát teremteni. Mondanom sem kell, ezt nem hagyják neki, legyen elég ennyi, hátha valaki véletlen megakarja nézni. Ebben a csapatban mindenkinek meg van a maga története, és mindegyik történet önmagában is elmenne egy külön film témájának, de a rendező nem ezekre a történetekre koncentrál, ugyanis valószínűleg akkoriban még mindenkihez nagyon is közel voltak ezek, hanem arra a lelki és társadalmi folyamatra, amit az emberben a magány és kilátástalanság, a háború borzalamai elindítanak, gyerekszemüvegen keresztül. A csapatban kialakul egyfajta Legyek Úrás hierarchia, de itt nem annak fasisztikus vonásait emeli ki, inkább a köztiszteletben álló vezető kezében lévő hatalom felellősségére világít rá. A gyerekek lelkében végbemenő, valószínűleg visszavonhatatlan torzulást az ételért folytatott állatias kűzdelmeket bemutató képsorokon kívül egy-egy nagyon eltalált, mára már szállóigéve is vált mondat mutatja be legjobban. A "könyörgöm, akasszuk fel", elég megrendítő tud lenni, ha egy 8 éves gyerek mondja egy 6 évesre, esetleg 82 évesre. A film vége felé, a tárgyalásnál a rendező enged némi megkönnyebülést és bizakodást hogy a rend és harmónia még helyre állhat, de valamiért én ebben éreztem némi kétkedést, lehet rosszul. A végén emelett még van egy enyhe komcsi propganda szövegnek is betudható pár mondat, de szerintem ez bőven belefér a film után, nem erről szól, nem erre van kihegyezve, csak így 47-ben még sokan ebben látták a kiutat, bár biztos van aki emiatt már el is égetné a filmet, dehát mind1, aki hülye az hülye.

Raging Bull

Tudomásom szerint ez a film volt a Joe Pesci-Robert de Niro-Martin Scorsese trió első közös munkája, és mondhatom elég jól sikerült. Nálam sajnos van egy olyan beidegződés, hogy régebbi filmeknél, akármennyire jók is, és élvezem őket, valószínűleg a dramaturgiájuk, a történet lassabb folyása miatt baromi könnyen bealszom, de ez most hálistennek elkerült. A történet röviden annyi, hogy volt egy Jake la Motta nevű amerikai középsúlyú boxoló (Robert de Niro), és neki az öccse (Joe Pesci), akik így ketten péppé-fossá verték a negyvenes évek boxvilágát, hol a ringben, hol azon kívül. Szépen lassan kis kezdő pelyhes pöcsűből lesz felkapott sztár, csak ott van a bibi, hogy szegény la Motta értelmi képességei nem nőnek egyenes arányban a bankszámláján lévő pénzzel. És ez az esetében sajnos nem úgy néz ki mint Rockynál, aki ugyan bárgyú, de jó szándékú kis hülyegyerek, mivel la Motta egy dühöngő elmebeteg. Csak akkor bika, hogyha nyúzhat (aztakurvaistenit, ez mekkora csettcsettes utalásos kiszólás volt, vállveregetéseket fogadom virtuálisan és élőben is). Ennek megfelelően miután elveszi álmai nőjét, lesz pár gyerekük, előjön belőle a kis zöldszemű (nem, nem HULK), és tulajdonképpen a 8 éves gyerekeit kivéve mindenkiről feltételezi, hogy amíg ő szétbaszatja a fejét, addig kedves nejével teszik ugyanezt, csak nem a fejével (ma nagyon formában vagyok, amindenit). Mindenestre végül ennek nem lesz jó vége, szépen lassan elzüllik, elhízik, és még gyakran veszít is. Azt kell mondjam, hogy de Niro nagyon megérdemelte azt az Oscar-díjat, nagyon hitelesen hozza a figurát, és emellett úgy elhízott a szerep kedvéért, hogy René Zellweger Bridgetje hozzá képest smafu. Joe Pesci pedig olyan igazi joepescis kis agresszív törpe, és joepescisége kedvenc jelenetemben ér tetőfokára, aki látta tudja mire gondolok (szegény kocsiajtó :( ). Most sajna sok értelmes nem jutott eszembe, de ezz van (háháháhá, eszméletlen vagyok), majd legközelebb összeszedem magamat.

Why So Serious?

2008 egyik legnagyobb blockbuster filmjéről lesz itt most szó, a legújabb Batman-filmről. Egy szóval a Dark Knight-ról. De ezt úgyis mindenki tudja, szóval teljesen felesleges volt ez az egy-két mondat. A film történetét nem nagyon írnám le, mert ezt vagy nagyon egyszerűen lehet (Batman üldözi a gonoszokat, ahogy az ügyész Harvey Dent is, ám Joker rendesen keresztbetesz nekik), vagy nagyon bonyolultan, szálanként, ami pedig azért nem jó, mert nagyon spoiler-es lenne az egész.

Egyébként a cselekmény nagyon jó, sok szál mozog egyszerre, de követhető, nem sablonos. Néhol van egy-két gyengébb párbeszéd, de az egészét nézve remek a forgatókönyv. Csak magával az alaptörténettel van bajom, amiről persze nem Nolan tehet, mert a képregényből származik a gond. Számomra Batman/Bruce Wayne túlságosan James Bond-os. Nők, fasza cuccok, fény, csillogás. És ebből még nagyon Christian Bale sem mozdítja ki a szereplőt, mert túl sok színészi játékot tőle én nem láttam. Közrejátszik ebben az is, hogy a film jelentős részében egy műanyag, idétlen maszkot hord és akciózik.

Harvey Dent-et alakító Aaron Eckhart jobban alakítja a törtető ügyészt, aki mindenkit le akar csukni és senki sem tudja meghátráltatni, de ő is eltörpül a "tragikus körülmények közt" meghalt Heath Ledger mellett, aki gyakorlatilag a hátán vitte a filmet színészi játékával. Minden egyes tikkje, a beszéd közbeni kis nyelvcsapkodások, maga a beszédstílusa, a komolytalansága mind-mind zseniális. Ő talán az egyetlen főszereplő, akinek a játékában nincs hiba. Najó, lehet, hogy ez már kicsit túlzás, de Joker tényleg 5-ös három csillaggal. És még a sminkje/maszkírozása is kiemelendő.

A filmmel tényleg nincs sok hiba, és a következők lehet, hogy tényleg csak számomra zavaróak: Batman maszkja. Látszik, hogy tiszta műanyag, idétlen, főleg az orr-része. De ismét az van, hogy volt a képregény és attól nem lehet azért nagyon eltérni. Batman motorja. Nevetségesen robosztus, főleg a kerekei. Jó, persze, a kocsi részeként üzemel és annak nagy kerekei vannak... A jelenet a számítógépszobában Morgan Freeman-nal. Igen, itt éreztem azt, hogy nagyon látszik, hogy kék háttér előtt vették fel a snittet. Mondjuk az egész szonármarhaság nem tetszett. De a többi, a színek, a díszletek, a beállítások és stb. (lehetne még sokáig sorolni) mind hozzájárul ahhoz, hogy a film IMDb Top 100-át vezette. Persze azért nem olyan jó, hogy ott is maradjon.

P.S.: Nolan jó magasra tette a lécet. Saját magának.

The Dark Knight

Azt hiszem egyikőtöknek sem kell mondanom milyen várakozásokkal ültem be megnézni a filmet. ÉS azt kell hogy mondjam nem csalódtam. Vannak azok a filmek, amik mondanivalójukkal, humorukkal, művészi megoldásaikkal lesznek maradandóak, és vannak az olyanok mint a TDK, amik egyszerűen annyira stílusosak, annyira jó, egyedi, ezesetben sötét hangulatuk van, hogy az ember emiatt nem tud szabadulni az emléküktől. Ebben a filmben minden nagyon rendben van, és minden egy kicsit jobb is annál: a forgatókönyvben persze hemzsegnek a lehetetlenségek, és enyhe logikátlanságok, de ez egy képregény adaptációnál nem hátrány, inkább előny. A rendezés magáért beszél, a fent említett stílus és feeling Nolan sajátja a batman szériában, az előző részre most még rápakolt egy jóadaggal ezekből. A színész választás is hibátlan, talán csak maggie gylenhaal lógott ki nekem egy kicsit, főleg a végén a nagyjeleneténél volt erőtlen, de szerencsére utána úgyis darabokra szakad, szóval megkapja ami jár. Michael Caine És Morgan Freeman a tőlük megszokott profizmussal hozzák a szerepeiket, ami mondjuk engem morgan freeman esetében már már irritál, mert körülbelül annyit változtat magán egy egy filmre mint az újabb kori diane Keaton, de ha ezt a filmet látnánk tőle először, le lennénk nyűgözve, tehát itt ez sem baj. Bale szintén profi, jól csinálja a dolgát, és szerencsére a forgatókönyv nem engedélyezett neki túl sok drámai tépelődést, inkább a maszk mögött látható, így sok plusszt nem nyújt, bár nem kétlem, biztos nyújthatott volna. Gary oldman vicces a bajuszkájával, a becsület és jó zsaruság mintaképe, ami nekem humorosan hat a leon a profi után. A tisztesség két arcát alakító Aaron Eckhart szerintem a második legjobb a filmben, igaz, nagyon 2D-s a karaktere, de mint mondtam ez képregényben belefér, és azt jól csinálja, a maszkja meg kiváltképp jól sikerült. És akkor meghagytam a végét Heath Ledger faszának szopkodására, amit már előttem is annyian megtettek: ez az ember olyan szinten kurvajó ebben a szerepben, hogy én azt mondom, megérte belehalnia, nekem legalábbis biztos. Olyan mocskos jól játsza ezt a beteg állatot, ezt a jó humorral megáldott elemi geciséget és gonoszt, hogy az embernek futkos a hideg a hátán, és hazajön és gyorsan rácuppan a jútyúbra hogy még 453 milliószor meghallgassa hogy:"why so serious??" Azok az apróságok, amikkel rátesz egy lapáttal a hangjára, ahogy nyaldossa magát, ahogy nem ripacs módon vihog, hanem mélyen belülről kacag a legútóbbi geciségén, ezek teszik talán mindenidők legfaszább negatív hősévé az új Jokert, az egyetlen aki felveheti vele a versenyt esetleg Hannibal Lechter volt. szóval, aki teheti, nézze meg és: "Let's put a smile on that face!"

Kubrick menet

Ettől a filmtől nem pont ezt vártam. Igazából csak azért veszem a fáradtságot hogy egyáltalán írjak róla, mert már nagyon régóta nem írtam semmit az oldalra, és kezdem szégyellni magamat. Röviden és tömören: ez a film egy nagy rakás füstölgő szar. A Majdnem teljesen igaz történet annyi, hogy régen volt egy alan conway nevű csőbuzi ember, aki kihasználva Kubrick finoman szólva is bezárkózó életmódját (a filmrendezés pillanatait leszámítva nem sokat töltött szerény kastélyának határain kívül), és a korabeli médiumok relatív fejletlenségét ( gyakorlatilag senkinek sem volt fingja sem arról hogy néz ki valójában stanley) a lehető legkisebb hasonlóság és a rendező filmjeinek még felszínes ismerete nélkül is könnyedém adta el magát menő bárokban, metál kuckókban és angliai partikon Stanleynek, rengeteg pénzt és alsógatyát lehúzva ezzel szerencsétlen idióta balekokról, akik legtöbbször vagy homók voltak, vagy stanley és a pénz kedvéért egy-egy röpke éjszakára azzá váltak. Vannak olyan filmek ahol a forgatókönyv hiányosságait a színészóriások játéka megment, ebben az esetben a forgatókönyv feltételezem teljes hiányát az eddig számomra azért meglehetősen jó színésznek ismert John Malkovich nem hogy pótolni nem tudja, de ripacskodásával olyan mélységekbe viszi a filmet, hogy a barátokközt ehhez képest ponyvaregény. Hamár barátokközt, annó szerintem Misi minimum háromszor ilyen hitelesen hozta a buzit, Malkovich olyan szinten játssza túl a szerepet, hogy hatszoros megszakítással is csak nehezen bírtam ki hányás nélkül a filmet. Teljességgel komcepciótlan, hacsak a "lehetett volna humoros de helyette lett szánalmas" jelenetek egymásutánját nem tekintjük koncepciónak. Vagy hamár ilyen blőd módon állnak hozzá, akkor legyen végig az, és ne keverjenek bele drámai siránkozást hímkurvák pöcsének dőlve hogy " nem találom önmagamat". A magyar címadót ismét üdvözölném, sikeresen elérte, hogy aki ezentúl meglátja a john malkovich menet című filmcímet, valószínűleg jó messzire fog futni, pedig azért az egy jóval jóval színvonalasabb alkotásm arról nem is beszélve hogy kurvára semmi köze nincsen ehhez a filmhez, hacsak a főszereplő személyében nem. Összvissz egyszer mosolyodtam el, a legvégén a diliházban a kubrick zártosztályas résznél, de ezért nem érdemes megnézni a filmet, főleg mivel ha jól emlékszem ezt a poént az előzetesben le is lőtték (és most én magam is). És van benne egy jó szám, amit letöltöttem. Ennyi. Kurva anyjukat hogy elvettek 83 percet az életemből!

Sukiyaki Western Django

Na, most az van, hogy ezt a filmet már korábban is meg akartam nézni, csak akkor még nem láttam trailer-t, de most ez az, és ez csak fokozza az érzéseimet. Ja, és Takashi Miike rendezte.



És csak most esett le nekem, hogy miért van a címben említve Django. Kis butus Én. ÉN.

(És persze továbbra is lopok más oldalakról, most pl. MoziNet-ről.)